2030 Érd, Felső utca 12. telefonszám: 70/6000 664 Konzultáció bevezető áron: 20.000,- Ft/ óra

Büntetőjog

Amennyiben jogi képviseletre vagy tanácsadásra van szüksége büntetőjogi ügyekben, lépjen kapcsolatba velünk. Forduljon hozzánk bizalommal!

Tovább olvasom

Az évek során számtalan büntetőeljárásban vettem részt védőként és sértetti képviselőként is.

A nyomozási szaknak kiemelt jelentősége van, így érdemes már ebben a szakban jogi képviselővel eljárni. A kihallgatási jegyzőkönyvekben tett nyilatkozatoktól ugyan később lehet eltérő nyilatkozatot tenni, de mindenképp meghatározó lesz az ügy végkimenetele szempontjából.

A kihallgatáson bármikor lehet szünetet kérni, lehetőség van egyezteti a védővel. A hatóságnak erre lehetőséget kell biztosítani. A megjelenés kötelező, a vallomástételt viszont meg lehet tagadni. Véleményem szerint a vallomás megtagadásával sérül a gyanúsított azon joga, hogy a védelmére szolgáló körülményeket előadhassa, ellenben ezt megelőzően mindenképp érdemes jogi képviselővel konzultálni.

 

Az új büntetőeljárásban nyomozati szaknak még fontosabb szerepe van, hiszen - a törvény által meghatározott esetekben - a bíróság ügyészségi indítványra, tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján úgynevezett büntető végzéssel is dönthet. A büntetővégzés nem fellebbezhető, de tárgyalás tartását lehet kérni.

 

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. Törvény alapján

39. § (1) A terhelt jogosult arra, hogy

a) megismerje a gyanúsítás és a vád tárgyát, továbbá ezek változását,

b) a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság megfelelő időt és körülményeket biztosítson számára a védekezésre való felkészüléshez,

c) a büntetőeljárási jogairól és kötelességeiről a bíróságtól, az ügyészségtől és a nyomozó hatóságtól felvilágosítást kapjon,

d) védelmének ellátására védőt hatalmazzon meg vagy védő kirendelését indítványozza,

e) a védőjével ellenőrzés nélkül tanácskozzon,

f) vallomást tegyen vagy a vallomástételt megtagadja,

g) bizonyítékot terjesszen elő, indítványt és észrevételt tegyen, az utolsó szó jogán felszólaljon,

h) a tárgyaláson és a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés tárgyában tartandó ülésen jelen legyen és az e törvényben meghatározottak szerint kérdéseket tegyen fel,

i) jogorvoslattal éljen,

j) az eljárás ügyiratait - az e törvényben meghatározott kivételekkel - teljes terjedelmében megismerje,

k) egyezség megkötését, illetve ügyészi intézkedés vagy határozat kilátásba helyezését kezdeményezze.

42. § (1) A védő - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - teljeskörűen gyakorolhatja a terhelt mindazon jogát, amely jellegénél fogva nem csak a terhelt személyéhez fűződik. A védő e jogokat önállóan, védői jogokként gyakorolhatja.

(2) A védő az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül jogosult arra, hogy

a) jelen legyen az olyan eljárási cselekményen, amelyen a terhelt jelen lehet vagy a terhelt jelenléte kötelező,

b) a törvényben meghatározott esetekben jelen legyen az olyan eljárási cselekményeken is, ahol a terhelt nem lehet jelen vagy a terhelt jelenléte korlátozható,

c) a védelem érdekében a jogszabályban biztosított lehetőségek és feltételek keretei között adatokat szerezzen be és gyűjtsön, és e célból a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény alapján magánnyomozót vegyen igénybe.


person showing handcuff